Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Infó Meryem Uzerliröl és Hürremröl

Meryem Uzerli

 

A félig török, félig német származású színésznő 1983. augusztus 12-én született Németországban, teljes neve: Meryem Sarah Uzerli.

Édesapja török, édesanyja pedig német származású. Nagycsaládba született legfiatalabb gyermekként, két bátyja és egy nővére van. Színészi ambíciói már korán megjelentek, hiszen édesanyja is ezzel foglalkozott, így ő is vonzalmat érzett a szakma iránt. 2000-től 2003-ig színjátszást tanult Hamburgban a Frese nevű stúdióban. Ennek köszönhetően kisebb szerepeket kapott leginkább német produkciókban, például a Das total verrückte Wochenende, The line, Sterne über dem Eis, vagy az Inga Lindström című filmekben, viszont legjelentősebb alakításának a török

Szulejmán című sorozatban való részvételét tartják, hiszen a szappanoperában való alakításáért 2012-ben megválasztották Törökország legjobb színésznőjének.
Meryem anyanyelve német, török nyelven csak később kezdett el tanulni, ezzel magyarázhatóak nyelvtani hibái, melyek észrevehetőek a Szulejmánban, és melyre sokan azt hiszik, szándékosan írták bele a forgatókönyvbe

 Hürrem

Hürrem szultána

 

 
Haszeki Hürrem szultána
Hürrem szultána Tiziano 1550-es festményén
Hürrem szultána Tiziano 1550-es festményén

Titulusai Szultána
Haszeki szultán
Oszmán Birodalom haszeki szultánja
Uralkodási ideje
1534. március 19. – 1558. április 15.
Elődje Nem volt
Utódja Nurbanu szultána
Életrajzi adatok
Uralkodóház Oszmán-ház
Teljes neve Aleksandra vagy Anastasia Lisowska (születési név)
Alexandra La Rossa (névvariáns)
Haszeki Hürrem szultána (uralkodói név)
Született 1502-1504 körül
Rohatin
Elhunyt 1558április 15.
(53-56 évesen)
Isztambul
Nyughelye Szulejmán-dzsámi, Isztambul
Házastársa I. Szulejmán oszmán szultán
Gyermekei Mehmed
Mihrimah
Abdullah
Szelim
Bajazid
Dzsahángír
Édesapja Havrilo Lisowski[1][2]
Édesanyja Leksandra Lisowska
 
Commons
Wikimédia Commons tartalmazHaszeki Hürrem szultána témájú médiaállományokat.
 
"Rosa Solymanni uxor" (16. század)
 
Egy Hürrem szultána által alapítotthamam (fürdő) Isztambulban, nem messze aHagia Szophiatól
 
Hürrem szultána türbéje a Szulejmán-dzsámiban
 
Hürrem és Szulejmán egy barokk kori német mester, Anton Hickel festményén (1780)

Haszeki Hürrem szultána - születési nevén Aleksandra vagy Anastasia Lisowska, Európában gyakran Rokszolánavagyis „Ruténiai” néven emlegették - (Rohatin1502? – Isztambul1558április 15.I. Szulejmán szultán felesége, de facto társuralkodója, az Oszmán Birodalom első haszeki szultánja. Hürrem több mint harminc évig játszott szerepet az oszmán történelemben. Szulejmánnak államügyekben is tanácsadója volt, emellett öt fiút és egy leányt szült neki, köztük II. Szelimet, a későbbi szultánt.

Rajta kívül az Oszmán Birodalomban csak egy szláv származású szultána uralkodott, Turhan Hatice. Vele ért véget a Hürrem által elindított, mintegy 130 éves korszak, a nők szultanátusa.

 

Hürrem

Korai élete

A modern információk között nem esik szó a szultána gyermekkoráról, kivéve a ruszin származásáról. Míg az ukrán és lengyel legendák és források magasztalják Roxolana szépségét, amivel meghódította a Szultánt, a velencei diplomaták jelentései azt állítják, hogy nem volt különösen szép és meglehetősen alacsony, kecses, elegáns, és szerény nőként jellemezték.[3] Valószínűleg egy ortodox pap lányaként jött világra. Családját a tatárok megölték, mikor megtámadták a falujukat. Hürremet elfogták, és több rabszolgapiacra került. Majd végül az egyik piacon vették meg, és így kerülhetett az oszmán hárembe.

Élete a háremben

1520-ban elfogták, és hajón Isztambulba vitték rabszolgának, ahol Szulejmán háremébe került. Itt kapta a Hürrem(„Vidám”) nevet, magától a szultántól. A szultán minden szabad percét nála töltötte, a legtitkosabb terveit is vele beszélte meg, lakosztályából titkos átjáró vezetett Alexandra lakrészébe. Szulejmán az ő kedvéért fényűző módon átépíttette a Topkapı palotát. Hürrem végül nemcsak Szulejmán kedvenc ágyasává lett, de a szultán feleségül is vette, ami ritka dolognak számított. Házasságkötésükkor (melynek pontos dátuma ismeretlen) a nép szinte fellázadt Hürrem ellen, kígyónak és orosz boszorkánynak hívták. (Halála után többen is megátkozták.) Vetélytársával, a trónörökösMusztafa anyjával, Mahidevrannal számtalan alkalommal került összetűzésbe. Egyes források szerint többször fizikai bántalmazásra is sor került kettejük közt. A szultán Mahidevrant megfosztotta lakrészétől, és az ágyasokhoz száműzte. Ez nagyon enyhe büntetésnek számított, ugyanis ilyen esetekben bevett szokás volt a megunt asszonyt bőrzsákba varrni, majd a tengerbe vetni. A szultán anyja, haláláig Mahidevrant és fiát, Musztafát támogatta, de eredménytelenül.

Hatalomra jutása

1534március 19-én elhunyt anyósa, Hafsza szultána. Ezáltal mint az uralkodó felesége, ő vette át a hárem vezetését. Ekkor kapta meg a Haszeki szultána rangot is, amit ő viselt először. Mivel Hürrem Szulejmán előtt hunyt el, így anyai jogán nem kerülhetett a Topkapı élére, így Valide szultána sem válhatott belőle.

Politikai, hatalmi törekvései

Saját, és gyermekei útját egyengető ambíciói miatt nem egy ember vesztette el vagyonát, pozícióját vagy életét.

Elsőként hárem-beli vetélytársával, Mahidevrannal számolt le.

Évekig tartó viszályban győzte le Pargali Ibrahim pasát, aki a szultán gyermekkori barátja, nagyvezíre és legfőbb tanácsadója volt. Ibrahim hatalomszerző oktalanságaiból eredő hibáinak, valamint Hürrem, a szultán felé évekig tartó unszolásának köszönhetően vesztette el pozícióit, majd életét. Ibrahim számtalanszor lehetőséget kapott az uralkodótól arra, hogy elhagyja Isztambult, de ő saját felelősségére maradt. 1536 március idusán a szultán a Topkapı palotába hívatta Ibrahimot, majd korábbi ígérete ellenére (miszerint nem fogja megöletni), elküldte a selyemzsinórt neki.

Hürrem hatalma Musztafa herceg megöletésekor teljesedett ki igazán. Rüsztem pasával, egyik leghűbb szolgálójával, a birodalom nagyvezírével sikerült elérniük, hogy árulással vádolják meg a trónörökös herceget. Ezt követően a szultán csatába hívta, ahol hagyományos oszmán módon (selyemzsinórral való megfojtás) kivégezték.

Hürrem politikai játszadozásainak esett áldozatul továbbá Kara Ahmed pasa nagyvezír, és még számtalan, hatalma ellen törekedő kisebb-nagyobb tisztségviselő is.

Hürrem politikai befolyását mutatja, hogy Szulejmán - nyilván felesége származása révén (Ruténia akkorLengyelországhoz tartozott) - szorosabbra fűzte kapcsolatait a lengyel királlyal, ki e helyzetet a Habsburgok és az orosz cár ellen kamatoztathatta, illetőleg a törökök a lengyelekkel is sakkban tartották a gyakran ingadozó hűbéres moldvai fejedelmeket. A lengyel királlyal maga Hürrem is levelezett.

Jótékonykodása

Idősödve, a csapásoktól megtörve már meglátta a szenvedőket, többet törődött a szegényekkel: számukra ingyenkonyhát, kórházat, iskolát, fürdőt építtetett Isztambulban és vidéken is.

Halála

Hürrem feltehetően maláriában halt meg 1558-ban. Szulejmán élete végéig gyászolta.

A mennyeket fekete felhők fedték be, nincs pihenés számomra, nincs levegő, se gondolat, se remény. […] Én lemostam, letöröltem a világot, lelki bánatom érted van, szerelmem. Erő, nincs több erőm, hogy elárulja nekem, csak hit van, a hit a te érzelmeidben, nem a húsban, de az én szívemben, én sírok, sírok érted, szerelmem, nem óceán, több, mint óceán az én könnyeim érted, Hürrem...
– Részletek Szulejmán búcsúverséből[4][5]

Hürrem a Szulejmán-mecsetben lelt örök nyugalmat, 1566-ban ide temették Szulejmánt is. A szultán engedélye szerint csak Mihrimah szultánát temethették még el a dzsámiban.

Emlékezete

  • Hürremet mindig is jól ismerték mind Törökországban, mind Európában, így sok művészt megihletett. Hürrem számtalan nyugati művész festményén szerepel, többször Szulejmán társaságában, de alakja megjelenik a zeneművészetben: többek közt Joseph Haydn 63. szimfóniájában, operákban (pl.: Denys Sichynsky által), balett művekben, valamint számos novellában (főleg az ukrán, de azon kívül a német, angol és francia irodalomban).
  • 2007-ben a mariupol-i muszlimok mecsetet építettek Roxolána tiszteletére.
  • Hürrem többször megjelenik a filmművészetben: dokumentumfilmekben, mozifilmekben, sorozatokban.
  • A világszerte népszerű Szulejmán (Muhteşem Yüzyıl) című televíziós sorozat első 3 évadjában a török-német származású Meryem Uzerli, majd a 4. évadban a török Vahide Perçin alakította a nagy szultánát.

A szépirodalomban

De fiát, Musztafát mikor megöleté,
Akkor felettébb magát megesmérteté,
Sőt, maga nemzetivel meggyülölteté,
Roxa szerelméjért eztet cselekedé.

 

 

 

A mappában található képek előnézete Hürrem1

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Generic Cialis At Walmart EllSugs

(Ellflow, 2019.08.26 06:38)

Finasteride Permixon Propecia [url=http://cialvia.com]cialis 5 mg[/url] Viagra Y Taquicardia

Methods betrothal, coming ask irreversible chemosis, cataract.

(eyulaavaqonan, 2019.04.20 10:33)

[url=http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/]Prednisone Without A Prescription[/url] <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">23</a> raq.hupw.szulejman.eoldal.hu.oie.bq http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/

Levitra Buy Online EllSugs

(Ellflow, 2019.03.24 11:18)

Fluoxetine No Doctor Secure 60mg Super Active Cialis Vente Viagra France Pas Cher [url=http://bycheapvia.com]viagra[/url] Viagra Vente Pharmacie Best Place To Buy Tretinoin 0.05

 

 


Utolsó kép


Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>


Statisztika

Most: 2
Összes: 55852
30 nap: 2706
24 óra: 106